tag:blogger.com,1999:blog-91160675171867499342024-02-08T03:49:05.489-08:00Újra és újraLily Jade Smithhttp://www.blogger.com/profile/00980117591059699823noreply@blogger.comBlogger3125tag:blogger.com,1999:blog-9116067517186749934.post-72714455270730586522017-08-10T02:58:00.000-07:002017-08-10T02:59:03.501-07:00Első<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Ki más lehetne annyira szerencsés, hogy a születésnapi bulija
előtt, amire már hetek óta készült, megbetegszik? Nem kívánom senkinek azt az
érzést, hogy antibiotikummal és fájdalomcsillapítóval kelljen tömnie magát
órákkal az összejövetel előtt. Nagyjából sikerült elviselhetővé csökkenteni a
betegség tüneteit, így, miután a fél gyógyszertárt leerőszakoltam a torkomon, volt
időm arra, hogy előkészítsem a többieknek az alvóhelyét, és utána még át is
öltözhettem. Valamennyit azért sminkeltem, hogy eltüntessem a pirosságot az
orrom körül, de nagyjából ennyi volt az egész. A szeptember huszadikához képest
ez a nap így is maga volt a mennyország – nem éreztem, hogy szükséges lenne
merényletet elkövetnem saját magam ellen és tök jól voltam, egyedül az a fránya
orrhang ne lett volna…<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Na? Hogy festek? – Kiléptem a fürdőből, és tettem egy
háromszázhatvanfokos fordulatot anya előtt, aki egy feltartott hüvelykujjal
jelezte, hogy tetszik neki, amit lát. Persze nem is vártam nagyobb lelkesedést,
lévén, hogy csak egy kék farmer, fekete póló és egy ugyanilyen színű laza
pulcsi volt rajtam, a hajam felét pedig felkötöttem. Úgy néztem ki, mintha suliba
mentem volna, mégis látszott, hogy azért foglalkoztam a kinézetemmel.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Remekül.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Köszönöm – mosolyodtam el, majd lehuppantam a kanapéra.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Nem tudtam, hogy a többiek mikor fognak érkezni. Voltam
olyan hülye, hogy rábíztam az általános iskolai legjobb barátnőmre, Diára a
szervezést, aki már igazándiból a testvéremnek számított. Fogalmam sem volt,
mire kell számítanom, azt se tudtam, lesz-e buli egyáltalán. Az egyetlen, amit
tudtam, hogy ott ülök a nappaliban teljes harci díszben, és mást se tehetek,
csak várok.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Végül anya egy ócska trükkel odacsalogatott a teraszajtóhoz;
a kezembe nyomott egy pohár vizet, majd közölte, hogy vegyem be a
gyógyszereimet. Már akkor éreztem, hogy itt valami készül; tekintve, hogy lázasan
keresni kezdte a redőny kapcsolóját, majd mikor egy pillanatra elfordultam,
elkezdte felhúzni azt.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Mi ez az egész? – vontam fel a szemöldököm értetlenül.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Anya somolygott: - Csak engedek egy kis fényt a házba, miért
vagy ilyen gyanakvó?<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Nem szóltam semmit. Higgye csak azt, hogy nem jöttem rá,
miben sántikál. Úgy tettem, mint aki nagyon meglepődik, mikor kinéztem az
üvegajtón és a barátaim arcával találtam szemben magam. Őszinte leszek: kicsit
megdobbant a szívem, és azonnal hatalmas mosoly kúszott az arcomra.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Srácok, de örülök nektek! – Azután kiáltottam el magam,
hogy kirontottam az ajtón, majd egytől egyig jól megszorongattam őket. Dia
ugyanolyan bunkón nézett ki, ahogy mindig, a kivétel annyi volt, hogy nem húzta
fel a szemüvegét. Szerettem, hogy ne szerettem volna; szinte a testvére volt.
Neki ez a flegma viselkedés volt az életstílusa, de ez egyikünket sem zavarta.
Regi a szőke hajával most is ugyanolyan lányosan volt lány, ahogy általában, de
így imádtam. Aztán ott volt Boni, akit Kiarának becéztünk a göndör haja miatt,
és kivételesen nagyon örültem annak, hogy tudott rám időt szakítani, és eljött
a születésnapi bulimra. És a legjobbat a végére hagytam: Benji, az egyik
legjobb fiúhaverom, akivel tavaly még egy osztályba jártunk, de mindannyiunk
szomorúságára elment másik iskolába. Neki annyira megörültem, hogy legalább egy
percen keresztül el sem engedtem a szőke fejét. Csak kuncogott egy sort és
megsimogatta a hátam.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Látom, nem veszítetted el a nagyképűségedet – löktem
oldalba, mikor megláttam, hogy a Bélával – aki osztálytársam volt – közös
bandájuk pólóját viseli. A <i>Keys </i>igazából
jobb helyeken maximum arra lehetett volna jó, hogy az éppen haldokló embert
átsegítse a túlvilágra, de Benjit túlságosan is imádtam ahhoz, hogy az arcába
mondjam a véleményem a zenekarukról. Olyan édesen tudott nézni azokkal a
zöldesbarna szemeivel, hogy képtelen lettem volna porig alázni a szánalmasan
rossz együttesüket. Különben is; ő értett a zenéhez, és a hangja is jó volt,
ellentétben Bélával. <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Ingyé’ vót’, most mit csináljak? – röhögte el magát, majd
ismét magához húzott és nyomott egy puszit az arcomra. – Boldog születésnapot,
Lizi. <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Megtudhatom, mit terveztetek, vagy…?<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Mindenki csóválni kezdte a fejét, amit hirtelen nem tudtam
hová tenni. <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Előbb odaadjuk az ajándékaid, utána jön a torta. Aztán
mehetünk – kacsintott rám Dia, mire én csak fújtattam egyet. <i>Kellett nekem rábíznom a szervezést…</i><o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Persze az ajándékozás és a tortázás izgalmasabb volt, mint
gondoltam: Diától megkaptam a várva-várt <i>Don’t
talk to me, unless you are a footballer </i>feliratú pólómat, amiért állítása
szerint vérrel-verejtékkel dolgozott. Érdemes volt, azonnal beleszerettem.
Bettitől és Bonitól Bayern-noteszt kaptam, amit együtt vettek. Hiába, a
labdarúgás-fanatizmusom eléggé kiütközik… Regi egy szép nyaklánccal ajándékozott
meg, a legjobbat pedig a végére hagytam. Benji egy doboz banános cigit vett
nekem, mondanom sem kell, úgy örültem neki, mint majom a farkának. Igen, sajnos
mindenkinek megvan a maga rossz szokása; kinek károsabb, kinek kevésbé. Nekem a
cigizés jutott… a sok szar miatt, ami régebben történt velem, rászoktam. Nem
vagyok rá büszke, de legalább kezd helyreállni az életem, még akkor is, ha ez a
szokás megmarad. <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Jesszusom, gyerekek! Annyira imádlak titeket! – Szélesen
rájuk mosolyogtam, és odahúztam őket egy csoportos ölelésre.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Mi is téged. De csipkedd magad, sosem érünk le a
bulihelyszínre – vigyorgott Boni. Rögtön rájöttem, hogy a parkba fogunk menni,
főleg abból az ironikus mosolyból, ami Boni arcán terült el, ezt pedig
megerősítette Dia megszólalása:<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Nem mintha nem két percre lenne… - Inkább nem szóltam
semmit, csak kacagtam egy sort, aztán felkaptam a táskámat, és közöltem a
vendégeimmel, hogy várjanak meg a kapu előtt, elköszönök a szüleimtől. <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Öt perc múlva már a park felé tartottunk, miközben
mindenféléről beszélgettünk: suliról, zenéről, videókról, és arról, hogy milyen
volt a tavalyi születésnapom. Nos, az is elég szuperre sikeredett, de azt
hiszem, az már egy másik történet.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Nem akarok bunkó lenni – ekkor mindenki rám pillantott,
amit meg kell, hogy mondjam, rettentően élveztem -, de mondjátok csak,
szereztetek alkoholt?<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Nevetés volt a reakció az enyhén alkoholista kérdésemre,
majd Benji mosolya, amit követően előrántott a táskájából egy üveg bort.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Megelégszik vele a hölgy, vagy töményebbre gondolt?<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- A tequila jobban tetszett volna, de ez is megteszi –
kuncogtam. Persze mindenki a szemét forgatta és szidalmazni kezdett, amiért
beszóltam. Mit tegyek, ha egyszer odavagyok a tequiláért? Ha csak egy alkoholos
italt ihatnék életem végéig, akkor az ez lenne. <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Amint odaértünk a parkba, elfoglaltuk az egyik padot. Mivel mindenki
panaszkodni kezdett, hogy nem igazán lakott jól a csokitortával, amit Betti
sütött nekem, azon kezdtünk agyalni, hogy milyen pizzát vegyünk. Lévén, hogy
jobb ötletünk nem volt és a pizzéria úgyis egy köpésre volt tőlünk, így
maradtunk ennél a megoldásnál. Végül maradtunk a számunkra klasszikus
kaliforniainál, ám mielőtt elküldtük volna a lelkes jelentkezőket – Bonit és
Benjit – érte, kicsit lenyugodtunk, és zenehallgatás közben páran rágyújtottunk
egy-egy szál cigire, közben komótosan iszogattunk a borból. Mindenki remekül
érezte magát – főleg én. Nem is kell elmondanom, mennyire szörnyű volt a
születésnapom napja, de ez a buli – még ha az elején is járt – elfeledtette
velem, hogy a szeptember huszadika egyenlő volt egy rémálommal. A bor édeskés, és
a cigaretta pont eléggé banános füstjének íze elegyedett a számban, és ez a
párosítás olyannyira jó volt, hogy képes lettem volna egyes egyedül meginni azt
az egy üveg bort, és elszívni a doboz cigit. <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Boni, menjetek már a pizzáért, éhen döglök – nyögte Betti,
mire mindannyian elnevettük magunkat. Nos, igen, ő volt az a személy, aki
mindig, minden körülmények között képes volt enni. Akárcsak Boni, bár ő nem
adott hangot annak, ha rájött az ehetnék. <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Jó, megyünk, megyünk…<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Persze az üres ígéretekből először semmi nem lett, így egy
darabig csak bámultuk egymást, és mindenféle érdektelen témáról kezdtünk
tárgyalni. <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Jó, most már igazán elmehetnétek – morogta Betti, mikor
megelégelte a felesleges beszédet. Benji szíve megesett a lányon, és – kisebb
nehézségek árán, de – elrángatta Bonit az alig két perc sétányira lévő
pizzériához.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Na, végre! – Betti arcán látszott a megkönnyebbülés, amin
jót derült mindenki.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Addig mit csináljunk? – néztem körbe a társaságon.
Szokatlanul elhalkultunk, egyedül a telefonomból üvöltő <i>Our Last Night</i> dal volt az, ami emlékeztetett arra, hogy itt
bulinak kellene lennie.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Betti önelégült vigyorából azonnal tudtam, hogy itt kő kövön
nem marad…<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Telefonálgassunk. – Igen. Az a jó öreg telefonbetyárkodás,
amit kisiskolás korunkban még „menőségből” csináltunk, mostanában meg azért,
mert éppen nem jutott más eszünkbe. Persze mostanra már rájöttem, hogy ez csak
addig vicces, amíg te csinálod; a vonal másik végén lévő ember a pokolra kíván
minket. De ez kit érdekel, ha egyszer jól szórakozunk rajta?<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Jaj, ne már – forgatta a szemeit Dia. Nem nagyon érdekelt
minket, amit mond; úgyis mindig belekötött mindenbe. – Semmi értelme.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Szerinted – vágtuk rá egyszerre Bettivel, majd csillogó
szemekkel lepacsiztunk. – De ezzel várjuk meg Benjiéket, nehogy lemaradjanak –
tettem hozzá, egy kacsintással kísérve. <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Ahogy gondolod – vonta meg a vállát Regi.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Csongikámat azért felhívhatjuk – nevettem el magam. Betti
hevesen kezdett bólogatni.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Hogy ki is volt az a bizonyos <i>Csongikám</i>? <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Előző évben Orfűn voltunk osztálykiránduláson, és találtunk
egy jól hangzó telefonszámot az emeletes ágy alján, amit készségesen
tárcsáztunk is: egy bizonyos Csanádi Csongor vette fel. Volt elég hülye ahhoz,
hogy elviselje a baromságainkat, és olyannyira a szívünkhöz nőtt, hogy amikor
időnk engedte, felhívtuk. Szegény abban a hitben volt, hogy Marisnak hívnak,
165 centiméter magas vagyok és szőke, amiből semmi nem állta meg a helyét a
valóságban.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Kicsöng – suttogtam. Nemsokkal később meghallottam Csongor
jól ismert mély hangját, ahogy beleszól a telefonba. - Jaj, Csongikám, szia!
Maris vagyok! Emlékszel rám?<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Hogyne-hogyne! – Visszafojtott röhögés, vörösödő arcok,
nekem pedig muszáj volt tartanom magam a szerepemhez. <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Hogy vagy, Csongikám? Mi újság veled?<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Éppen itthon va…<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Jó, és mikor szeretnél találkozni? – Figyeltem a többiek
reakcióját, akik visszafojtott lélegzettel várták, mit fogok kihozni a
szituációból.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Amikor csak szeretnél – válaszolta a bizonyos „Csongika”,
mire én kutatni kezdtem a memóriámban, de egyszerűen nem akart eszembe jutni,
hol lakik.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Jó, de… hol is laksz?<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Még mindig Kisújszállás – sóhajtott Csongor unottan. Szegény
úgy érezhette, hogy Maris nem is figyel rá eléggé. Majdnem megsajnáltam.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Én most itt vagyok Békéscsabán.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Igen?<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Aha, de én nem vagyok éppen békés… sőt, egészen eleven
vagyok. Ha érted… – Magam sem értettem, honnan hordtam össze ekkora baromságot,
de valamiért akkor és ott rettentően viccesnek tűnt ez a megszólalás, ezért
kénytelen voltam bontani a vonalat, mielőtt még a telefonba kezdek el visítva
nevetni. Akkor örökre elástam volna magam Csongikám szemében. Mindannyian
kacagtunk egy sort, majd amint normalizáltuk a lélegzetvételünket, azon
kezdtünk gondolkozni, ki legyen a következő áldozatunk. A gondolkozás persze
félbemaradt, mert időközben megérkeztek Boniék a pizzával, és mindannyian
ettünk egy keveset azelőtt, hogy folytattuk volna ezt a hülye
telefonbetyárkodást. <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Na, ki legyen a következő? – vonogattam a szemöldököm
szórakozottan.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Hívjuk fel az Andrást – vigyorgott Betti. Benji jót
mosolygott a dolgon, és szerencsénkre áldását adta a dologra: tudniillik András
nem volt más, mint a Keys basszusgitárosa. Imádtam ugratni azt a srácot,
telefonon nagyon könnyű volt átvágni, és rendszerint jó sztorik születtek
abból, mikor őt hívtuk fel.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<i>Ha
akkor tudtam volna, hogy ez az egyetlen lépés mindent megváltoztat az
életemben…<o:p></o:p></i></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Jó, legyen. – Tárcsáztam is a számot, természetesen
lerejtettem a hívásazonosítóm, és vártam, amíg fel nem vette. – Szia Andris!<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Izé… Lara? Te vagy az?<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Értetlenül néztem a többiekre, miközben azt tátogtam, hogy
„mégis ki a franc az a Lara”?<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Persze, hogy én vagyok. Meg se ismered a hangom? – Csak
reménykedni tudtam abban, hogy ennek a „Larának” nincs semmi köze az Andráshoz,
és, hogy nem csinálok nagy galibát.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Szia Lara! Be vagy tépve? – A hangján érződött, hogy
totálisan be van rúgva, azt se tudja, milyen évezredet írunk, nemhogy azt, hogy
nem azzal a bizonyos Larával beszél…<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Benji a háttérben röhögött, a lányok pedig próbáltak nem túl
hangosan visongani Andris szokásos alakításán.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Ó, nem, dehogy. Csak gondoltam felhívlak.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- A Benji ott van? – Na, itt mindannyiunkból kitört a
röhögés. Lebuktunk.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Itt vagyok, te szaréletű! – vette el a telefont Benji, és
széles vigyorral az arcán hallgatta, ahogy Andris kiosztja a fenébe, majd
miután megunta Benji ócsárlását, közölte, hogy valami haverjával iszogatnak a
városban. – Gyertek mán’ ki a parkba hozzánk, tudod! Nagy buli van, vannak
csajok, meg minden.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Jól van. Nézünk buszt, aztán jövünk. Majd hívlak. <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Azzal lerakta. Röhögve néztünk egymásra, és beletelt
legalább öt percbe, mire összeszedtük magunkat és eljutott a tudatunkig, mi is
történt.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Tényleg kijönnek? – kérdezte Dia. Megvontam a vállam.
Azzal se voltam tisztában, kit takar a többesszám, és őszintén szólva, nem is
izgatott. Láttam magam előtt, hogy megjelenik Andris a haverjával nem túl józan
állapotban, és már előre röhögtem az egészen.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Az Andrist elnézve elég valószínű – vonta meg a vállát
Benji, majd ismét slukkolt a cigijéből. – Legalább nem unatkozunk.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Ja, az tuti – feleltem vigyorogva.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Az események iszonyatosan felpörögtek, miután megkaptuk
Andris második telefonhívását, miszerint ott állnak a buszmegállóban és a
21:15-ös busszal jönnek, majd menjünk ki eléjü. Az állam nagyjából a földet
verdeste ebben a pillanatban, és egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy
Andris és a haverja vannak annyira idióták, hogy kibuszozzanak hozzánk, csak
azért, mert Benji azt mondta nekik. De igen, tényleg így volt, és ezt nagyjából
akkor fogtam fel, mikor fél tíz előtt pár perccel odaértünk a megállóhoz
Diával, Bonival és Benjivel, és arra vártunk, hogy megérkezzen a két idióta.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Te, Benji. – A srác felvonta a szemöldökét és rám emelte a
tekintetét. – Az Andris haverja jól néz ki?<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Benji kaján vigyorral az arcán bólogatni kezdett.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Ó, de még mennyire! Még én is ráhajtanék. <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Egy tankkal, tettem hozzá magamban, de inkább csak
biccentettem egyet. Valahogy az „Andris haverja” és a „jól néz ki” jelzők nekem
nem fértek meg egymás mellett, ezért rá se bagóztam arra, amit Benji mondott.
Csak álltam ott, magam előtt összefont kezekkel, és azon gondolkoztam, mikor ér
már ide az a nyomorult busz a két barommal, és mikor mehetünk vissza a parkba és
élvezhetjük tovább a születésnapomat. <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Aztán teljesült az álmom. Megérkezett a jármű, nekem meg
azonnal feltűnt András alakja, és a hülye szemüvege. Aztán jött az, amire
tényleg nem számítottam. Megpillantottam a haverját is, és azt hiszem, akkor
hirtelen még azt is elfelejtettem, hogy melyik bolygón vagyok. Még a sötétben
is kitűntek kék szemei, és azzal a laza mosolyával azon nyomban elvette a
maradék eszem. Az első gondolatom az volt, hogy berángatom egy bokorba, és nem
érdekel, mit szólnak a többiek, én csak azért is megerőszakolom, de végül
maradtam annál, hogy csak álltam ott, igyekezve közömbös arccal nézni rá, hiába
mozgatott meg bennem valamit már egyetlen pillantásával.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Liza, én akkor jöttem rá, hogy a szülinapodra jövünk,
mikor felszálltam a buszra – karolt át röhögve Andris mikor odaért mellém, mire
én erőltetetten felnevettem. Nem tudtam kiverni a fejemből a magas, fekete hajú
srác mosolyát, és csak arra tudtam gondolni, hogy pontosan úgy néz ki, mint az
általam elképzelt „álompasi”. – Boldog szülinapot! <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Ma van a születésnapod? Isten éltessen – mosolygott rám az
álompasim, mire összeugrott a gyomrom, és emlékeztetnem kellett magam arra,
hogy nem tudok egymás után kétszer ugyanazon lábammal lépni.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Huszadikán volt, de köszi. – Játszottam az érdektelent és
a flegmát, mert fájt beismerni, hogy hosszú idő után jött olyan, aki
szimpatikussá vált már az első pillanatban.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Annak érdekében, hogy a visszaút ne teljen túl kínosan,
besoroltam Dia és Boni mellé, majd igyekeztem elterelni a gondolataimat a
mögöttem sétáló srácról. Többé-kevésbé sikerült is, így egész hamar elment az a
tíz perc, amíg visszaértünk a parkba.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Meghoztuk a két barmot – kiáltottam el magamat, hogy
odavonzzam Regi és Betti figyelmét, akik éppen a hintán ülve beszélgettek
valamiről. <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Ez az, máris teljes az életem – dünnyögte Betti. Tipikus
reakció volt ez a részéről, nem is vártam nagyobb lelkesedést.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Nem tudtam elnyomni magamban a késztetést, hogy megkérdezzem
a srác nevét, így azonnal rá is kérdeztem nála, hogy mégis hogy hívják. Először
a becenevén mutatkozott be, amivel nem nagyon tudtam mit kezdeni… egyszerűen
képtelen voltam az embereket ilyen idétlen néven hívni, és most komolyan, mégis
melyik épeszű élőlény hívatja magát Csillagpingvinnek? <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Az igazi nevedre gondoltam – tettem hozzá, csak hogy
konkretizáljam a dolgot. „Csillagpingvin” oldalra döntötte a fejét, és
elgondolkozott.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Most mondjam meg? – kérdezte incselkedve.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Légy szíves – forgattam meg a szemeimet, hangom enyhén
szarkasztikus volt.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Dani vagyok. <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Azonnal beleszerettem a nevébe… <i>is.</i><o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Ezután következett egy rövidebb élménybeszámoló a részükről,
hogy mégis hogy kerültek oda hozzánk. Egy darabig figyeltem, esküszöm, de egy
idő után elvesztem Dani szemeiben, és a hangja is csak monoton dörmögésnek
hallatszott, a szavait szinte képtelen voltam kivenni. Pedig semmi sem érdekelt
jobban a mondandójánál. Na, jó, talán a kezében szorongatott vodka…<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Persze Andrisék a rögtönzött mesélés után azonnal lecsaptak
a pizza maradékaira, majd miután készségesen elfogyasztották azt a pár
szeletet, azzal ütöttük el az időt, hogy a doboz tetejére rajzolgattunk.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Úristen, de szépen rajzolsz! – fakadtam ki, amint
megláttam, hogy Dani mindenféle pónikat, és boldog vodkásüvegeket rajzol a
doboz üres felületére.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Egy animátornak kell is – közölte fel sem nézve, halvány
mosollyal az arcán. Idegesített, hogy felém se fordul és pár szóval lereagál,
ezért próbáltam beszélgetést kezdeményezni:<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Animátor vagy?<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Annak tanulok. – Pár másodperc erejéig nézett csak a szemeimbe,
de olyan volt, mintha a lelkemig hatolt volna a tekintetével. Hát, ennyit a
nagy dumálásról.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Miközben néztem, ahogy alkot, azon gondolkoztam, hogy jobb,
ha egy jó darabig nem veszek semmiféle íróeszközt a kezembe, mert
megszégyeníteném saját magamat a pálcikaembereimmel és a többi firkálmányommal.
<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Aztán valahogy szóba került, hogy miért pont egy parkban
tartjuk a szülinapomat, meg egyáltalán, hány éves lettem. Először nem volt
ínyemre választ adni, mert Dani már ránézésre elmúlt tizennyolc, és biztosra
vettem azt is, hogy minden létező esélyemet elveszítem nála, ha megtudja, még
csak tizenhat vagyok. Végül, talán a bormámor, vagy a kezembe kerülő vodkából
lehúzott másfél-két korty hatására, vagy egy belső késztetés következtében, de
elregéltem nekik, hogy kerültünk ide, és, hogy édes tizenhat vagyok. Legnagyobb
meglepetésemre Dani szemében egy fikarcnyi jelét sem láttam annak, hogy lenézne
a korom miatt, és ez nagyon feldobott.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
A rajzolgatásnak vége szakadt, ezután egy darabig csak
álltunk egy elég szabálytalan körben a pad mellett, és hallgattuk, ahogy Dani
és Andris mindenféle történeteket mesélnek, amiken magamban nagyon jól
szórakoztam, de kifelé ezt egy halvány mosollyal jeleztem csak. Nem egyszer
próbáltam elkapni Dani tekintetét, de valahogy sosem sikerült, vagy ha mégis,
pár másodperc múlva már rég mást bámult. Igyekeztem úgy tenni, mint akit ez
egyáltalán nem érdekel, sőt, mint aki magasról tesz arra, hogy ez a
„Dani-gyerek” egyáltalán itt van, úgyhogy társultam a hintázó Bonihoz, és a
telefonomon bekapcsoltam egy <i>Our Last
Night</i> számot. Azt dúdolgatva hallgattam, ahogy nyikorog a hinta, és
néha-néha elkaptam egy-egy mondatfoszlányt a pad mellett ácsorgók
beszélgetéséből, de összességében, biztos voltam abban, hogy sokkal jobban
elleszek itt, távol Danitól és a miatta előjövő gyomorgörcstől, na, meg attól a
késztetéstől, hogy megcsókoljam. Bonival a zenéről kezdtünk el beszélgetni, és
olyannyira elhúzódott a diskurzusunk, hogy egy idő után arra lettem figyelmes,
hogy a „kör” megszűnt létezni, és már csak az ácsorgó Regi és Benji maradt
belőle. Andris és Dia a padon ülve beszélgettek, Dani pedig éppen a többiektől
távol álldogált, és valahogy nem tudtam eldönteni, mi a fenét csinál.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Nem megyünk el sétálni? – vontam fel a szemöldökömet, mire
Boni egyetértőn bólintott, így felpattantunk, és elindultunk a régi suli felé. Dani
mellett mentünk el, aki azonnal felkapta a fejét, látva, hogy elindultunk az
ismeretlenbe.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Ti mit csináltok?<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Sétálunk – vágtam rá hűvösen. Aztán kicsúszott belőlem egy
kérdés, amit nem akartam feltenni: - Jössz te is?<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Dani elmosolyodott, amivel elérte, hogy egy pillanatra
elfelejtsek levegőt venni. <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Megyek.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Így történt, hogy bal oldalamon Danival, jobbomon pedig
Bonival elindultunk át a legnagyobb sáron a járdára, közben mindenféle
érdektelen dologról beszélgettünk. Vagy nekünk lányoknak járt a szánk, vagy
éppen Dani mesélt valamiről – ennek az volt a hátránya, hogy szinte megfájdult
a nyakam, miközben őt néztem. <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Te, hány centi vagy? – Éreztem, hogy Boni mellettem
visszafojtja a röhögését, ezért azonnal korrigáltam magam. – Úgy értem,
magasságra…<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Aha, persze – vigyorgott gúnyosan Dani. Biztos voltam
abban, hogy paradicsomszínű lett volna az arcom, ha olyan típus lettem volna,
aki képes elvörösödni a kínos helyzetekben. Hála Istennek, amiért sosem voltam
pirulós fajta. – Amúgy nem tudom. Bőven száznyolcvan felett.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Azt látom – dünnyögtem. <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Szerencsére jegeltük a témát, és valami teljesen másról
kezdtünk el beszélgetni, mielőtt elértünk volna a suliig. Először meg akartuk kerülni
az épületet, de aztán meggondoltuk magunkat, és inkább visszafordultunk.
Javarészt csendben, dohányfüstöt fújva sétáltunk, volt, hogy váltottunk egy-egy
szót, de végre nem éreztem azt, hogy feszengenék Dani mellett. Kicsit
megnyugtatott a tudat, miszerint ő is csak egy ember, és lehet vele
beszélgetni. De még hogy!<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Mikor visszaértünk, Bonival még visszaültünk kicsit
hintázni, én pedig igyekeztem ignorálni Andris elég csípős odaszólásait, szóval
ahelyett, hogy ezen törtem volna az agyam, inkább bekapcsoltam a telefonomon a
zenét, és Bonival kezdtem el társalogni. A szívem szüntelenül zakatolt, még
mindig nem tudtam túltenni magam Dani mosolyán és nevetésén, pedig igyekeztem,
tényleg. Boni csak a fejét csóválta, és próbálta elhitetni velem, hogy ha önmagamat
adom, nem lesz semmi gáz. Hittem neki. Végül is, veszíteni valóm nemigen akadt.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Miután meguntuk a hintázást, Bonival magam mellett
elindultam a helyünk felé – ekkor indult be a telefonomon a <i>Radioactive</i>, amit hangos ujjongással
fogadtunk. <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Nem tudom, hogy a bennem lévő alkohol miatt, vagy csak
szimplán azért, mert imádtam ezt csinálni, de Bonival elkezdtük énekelni a
dalt, elég hangosan, és csodával határos módon, majdnem tisztán. Aztán arra
lettem figyelmes, hogy Dia lecsitítja Bonit, és közli a többiekkel, hogy
hallgassanak, mert nagyon jó hangom van. Én pedig csak mosolyogva, lehunyt
szemekkel daloltam tovább, nem törődve azzal, hogy minden szem rám szegeződik,
ahogy azzal sem, hogy Andris és Dani összesúgnak, valami „azt a… de jó hangja
van”-féle mondatot. Csak élveztem, hogy végre azt tehetem, amit szeretek.
Nyilván az a jó pár korty vodka is közrejátszott, bár részeg még nem voltam, de
eléggé be voltam csiccsentve ahhoz, hogy hezitálás nélkül kezdjem el énekelni a
dal refrénjét. <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Ugye? – pillantott a két leesett állú srácra Dia, mikor a
dalnak vége lett, én pedig nagy szemekkel körbe néztem, nem értve, mégis mi ez
a nagy csend.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Igazad volt – biccentett András, mire én csak felnevettem.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Tök hamis volt, mit akartok már – túrtam zavartan a hajamba.
Mindenhová néztem, csak az engem meredten bámuló Danira nem. Tekintete szinte
égetett, aztán mikor felé fordultam, és szembe találtam magam azzal a
mosollyal, ami akkor fogadott, mikor leszállt a buszról, inkább fogtam a
vodkásüveget, és ittam belőle jó pár kortyot, hátha az alkohol elfeledteti
velem azt a különös tényt, miszerint elég erős vonzalmat érzek egy majdnem
idegen iránt.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Ez hamis? – rökönyödött meg Dani. – Gyönyörű hangod van.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Válaszul csak lehajtottam a fejem, és kábán mosolyogtam,
amit valószínűleg egyikük sem látott, mivel a hajam tökéletesen eltakarta az
arcom.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Nem sokkal később mindenki előkerült, és a padon ülve
cigiztünk, ittunk és beszélgettünk. Dani mellett kaptam helyet, lábanink pedig
szinte összeértek, és hálás lehettem azért, hogy csak ennyi testi kontaktus
volt köztünk, lévén, hogy a mellém befurakodó Betti miatt először majdnem Dani
ölében kötöttem ki. Próbáltam részt venni a kommunikáció azon részében, amiben
Dani nem, és csak reméltem, hogy neki nem tűnik fel az, hogy túlságosan is
próbálom kerülni a vele való társalgást. Féltem, hogy ha találnánk közös témát,
utána túlságosan is megkedvelném…<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Egy idő után viszont kedvet kaptam ahhoz, hogy sétáljak, és
kicsit kiszellőztessem a gondolataimat.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Valaki jöjjön el velem sétálni! – Egyedül nem mehettem,
majdnem éjfél volt már és veszélyes ez a környék.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Már megint? – forgatta a szemét Boni.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Na, gyere velem! – Boni megcsóválta a fejét, ezért muszáj
volt tovább próbálkoznom. – Betti?<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Én biztos, hogy nem.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Dia…?<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Felejts el.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Benji és Regi már a közelünkben sem voltak, valahol távolabb
élvezték egymás társaságát, Andrist meg előbb fojtottam volna vízbe, minthogy
sétálni menjek vele, így egyetlen lehetőségem maradt. Vettem egy mély levegőt,
és felé fordultam.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Dani? Eljössz velem sétálni?<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
A srác elmosolyodott, felpattant, majd zsebre vágta az
asztalon heverő cigis dobozát.</div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- El.<o:p></o:p></div>
Lily Jade Smithhttp://www.blogger.com/profile/00980117591059699823noreply@blogger.com3tag:blogger.com,1999:blog-9116067517186749934.post-58507848603553378532017-08-06T02:45:00.002-07:002017-08-06T02:45:32.551-07:00Bevezető<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "courier new" , "courier" , monospace;">2016. 09. 20.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: "courier new" , "courier" , monospace;"><br /></span></div>
<div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Azt hittem, hogy ez a nap remekül fog alakulni. Lévén, hogy
szeptember huszadika van és ma töltöm a tizenhatodik életévemet, mindennek
simán kell mennie, kérem szépen! Aha. Ehelyett mit kaptam? Pofonok tömkelegét.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Az első olyan pillanat, amikor rájöttem, hogy a mai minden
lesz, csak tökéletes nem, nagyjából hajnali fél öt tájékára tehető, mikor is az
ébresztőm hangosan üvöltött fel, én pedig csak néztem, mint borjú az új kapura,
mert nem fél ötkor, hanem fél hatkor kellett volna megszólalnia a <i>Welcome to the Jungle-</i>nek. Aztán
rájöttem, hogy én voltam a ludas, és egy órával előbbre állítottam be a
csörgést, mint kellett volna. Csúcs, megint Louis Vuitton táskákkal a szemem
alatt mehetek be abba a lepratelepbe, amit jobb helyeken iskolának hívnak… <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
A következő sorscsapás ötkor ért, mikor már kellőképpen
magamhoz tértem ahhoz, hogy elkezdjek felöltözni. Vagyis, elkezdtem volna, ha
ott lettek volna a kikészített ruháim, ahol hagytam őket – fél hatig vadásztam
a farmeremet és a sötétkék ingemet, mire rájöttem, hogy csak szerettem volna előkészíteni
őket: mindkettő a helyén volt, és gúnyosan mosolyogtak rám, mikor lerángattam
őket a polcról. Mindegy is. Hogy tetézzük egy kicsit: leestem a lépcsőn,
leforráztam a kezem vízzel, elestem az udvaron, otthon hagytam a táskám, ezért
félúton vissza kellett fordulnunk, és még a suliból is elkéstem… szóval, ez a
szeptember huszadika mindenhogy indult, csak csodálatosan nem.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Varga Eliza, mégis merre járt? – A történelemtanár
összevont szemöldökkel meredt rám, mikor csapzottan beestem az osztályterembe
8:47 perckor. Feljebb toltam fekete keretes szemüvegem, lihegtem egy sort, majd
összeszedve a maradék büszkeségemet kihúztam magam.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<i>Elmehetsz
az anyádba, Puskás, szerinted hol voltam?<o:p></o:p></i></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Elnézést, tanár úr, lerobbant a buszom – dünnyögtem végül,
majd kínosan elballagtam a leghátsó sorba, ahol lehuppantam a helyemre, a
legjobb barátnőm, Betti mellé. Gonosz mosollyal az arcán felém fordult.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- A késés az én reszortom – bökött oldalba játékosan, mire
én csak a szemeimet forgattam. Lehámoztam magamról a fekete bőrdzsekimet, majd
előhalásztam a töri füzetem és egy tollat; legnagyobb szerencsémre olyat
találtam, ami nem fogott, szóval kénytelen voltam kérni egyet Bettitől, aki
kivételesen kisegített, így legalább nem a véremmel kellett jegyzetet
készítenem. Bár, elnézve az addigi szerencsétlenkedésemet, az lett volna a
legkevesebb. <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Mit ne mondjak, élvezetes volt úgy végigülni egy töri órát,
hogy az öreg Puskás minden második percben megajándékozott egy gyilkos
tekintettel, és amikor csak lehetett, felszólított, hogy válaszoljak az idióta
kérdéseire. Szegény elég érzékeny lelkületű volt, és ha valaki akár csak egy
perccel később is ért a terembe, mint ő, azt különös figyelemmel kísérte a
fennmaradó negyvennégy percben, és igyekezett elvenni a kedvét mindentől. Nos,
az én maradék életkedvemet ügyesen elszívta, így amint kiment a teremből, lemondón
nyögtem egyet, és a padra borultam. <o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Liza, ne csináld már – kezdett el rázogatni Betti. Na,
igen. Ő volt az, aki sosem hagyta, hogy elsüllyedjek az önsajnálat tengerében,
és neki köszönhettem, hogy még mindig erősítettem jelenlétemmel a 10. B-t, mert
ha ő nem lett volna, már rég kiugrottam volna a negyedikről… vagy ötödikről,
hogy biztosra menjek.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Mit? Az életem el van cseszve, még a nyomorult
születésnapomat se élvezhetem ki, mert valaminek mindig történnie kell! – Betti
csak a plafont bámulta, és úgy tett, mint aki nem hallott semmit.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Ne drámázz má’ – lökte meg a vállamat nevetve. <i>Köszönöm, ezzel a tanáccsal igazán sokra
megyek, Bernadett.</i> Nem reagáltam, csak a hátamra kaptam a táskámat, és
elindultam az ajtó felé, hogy otthagyjam egymagában a sötétbarna hajú
barátnőmet. – Hová mész?<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
- Órára – kiáltottam unottan, majd idegesen kimentem a
teremből.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Éreztem, hogy ez a
nap maga lesz a pokol, főleg azért, mert már a reggelemet is ügyesen elcsesztem
a félreállított ébresztővel, és igazam is lett. Valahogy minden tanár megtalált
magának, és amiből csak lehetett, szívattak, de úgy az ötödik óra környékén úgy
döntöttem, inkább teljesen figyelmen kívül hagyom, hogy melyikük mit akar, és
alszom a padon fekve. Ezzel persze azt értem el, hogy az irodalomtanár még
jobban megutált, az osztályfőnököm pedig odahívott magához a szünetben kérdőre
vonás céljából. A párbeszéd nagyjából úgy zajlott, hogy ő próbált rájönni arra,
mégis mi ütött belém, én meg igyekeztem nem elaludni. A napom fénypontja az
volt, mikor háromkor kicsengettek, és Bettivel együtt elindulhattunk az
Árkádba, hogy bekapjunk valamit. Lévén, hogy szülinapos voltam, kivételesen a
barátnőm fizetett – ami szinte történelmi eseménynek számított, mivel a lánynál
sosem volt pénz -, szóval legalább egy kis örömöm volt. A nagy partik és engem
ünneplő tömeg helyett kaptam egy ebédet, meg a tudatot, miszerint a barátaimmal
közös bulira még több mint egy hetet kell várnom. Hát, Liza… az élet az kemény.<o:p></o:p></div>
</div>
Lily Jade Smithhttp://www.blogger.com/profile/00980117591059699823noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-9116067517186749934.post-26574125584848963582017-08-05T04:17:00.001-07:002017-08-05T04:17:34.422-07:00Árvíztűrő tükörfúrógép<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<i>„Minden azon a bizonyos szeptember 30-án kezdődött…”<o:p></o:p></i></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Ha valaki ismeri
Varga Elizát, tudja, hogy a lány minden, csak nem végtelenül romantikus
egyéniség. Rosszul van a „nyálas és cuki” dolgoktól, a rózsaszín az ellensége.
Feketébe öltözik, hisz a személyisége úgyis elég színes. Nem szívesen elegyedik
szóba a számára nem szimpatikus emberekkel, ezért első ránézésre azt
gondolnánk, hogy magának való és félénk. De nem… Liza korántsem ilyen. Egy
életvidám, szarkasztikus humorú, nagyon – talán túlságosan is – beszédes
fiatal, aki keresi a helyét a társadalomban, és azokat az embereket, akivel
érdemes foglalkoznia. Mindez simán megy. Egészen addig, amíg el nem érkezik a
16. születésnapja, és egy telefonhívás, na meg egy bizonyos Fekete Dániel megváltoztat
mindent.<o:p></o:p></div>
<br />
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
Bulik, csalódások,
rengetek nevetés, új kapcsolatok – mindez egy valós történetben elmesélve.<o:p></o:p></div>
Lily Jade Smithhttp://www.blogger.com/profile/00980117591059699823noreply@blogger.com0